A mai napom kellemesen telt. A kellemes alatt pedig a jó körülményeket értem: napsütés, péntek, és normális emberek társasága.
Ez a szép nap kellő jókedvvel látott el, így merem remélni, hogy a következő is ilyen jól fog telni.
Ötleteim már vannak, mit fogok csinálni, de a megvalósításra nem biztos, hogy sor fog kerülni. Tehát ha én nem, bízom benne, hogy valakinek ihletet adok a holnapi nap eltöltéséhez.
Szeretnék elmenni moziba. Leginkább a Diana című film érdekelne, aminek a megnézését már egy ideje tervbe vettem. Elhatározásom útjába csak az az egy apró dolog állhat, hogy a napokban tartják a
Moziünnepet, így meg van arra az esély, hogy nem kapok jegyet az előadásra... :-(
Szívesen elmennék vásárolni (bár mikor nem?). Semmi extrát nem szeretnék, csak mégis, venni valami apróságot, szétnézni, hogy mi változott a plázákban, van-e valami újdonság, esetleg akció...
Itt meg kell, hogy említsem, holnap kezdődnek a Glamour-napok, tehát szinte mindegyik boltban akciók várják majd a látogatókat. Ajánlom, aki kiszemelt magának valami szép holmit, a hétvégén vásárolja meg, hátha olcsóbban hozzájut.
Szeretnék időt szánni az olvasásra. Nem foglalkozni semmi mással, csak a könyvvel...
Ez, ha jobban belegondolok inkább egy ,,
pót'' terv, ha nem lesz jó az idő, és kénytelen leszek a házon belül elfoglalni magam.
Szeretnék énekelni. Bár, sajnos nem tudok...
Ettől függetlenül imádok, és fogok is! Már csak azt kellene kitalálni, hogy: mit?
Erre vannak már ,,
jelöltjeim''. ;-)
http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=caTGU4jS5LM
http://www.youtube.com/watch?v=zhF4ZTkH8EA&feature=player_detailpage
http://www.youtube.com/watch?v=idfSR2IeOyk
http://www.youtube.com/watch?v=ez9PFk9kDQY&feature=player_detailpage
Szeretnék
alkotni valamit. Sütni, vagy bármi kreatív tevékenységet végrehajtani.
Mostanában egyre nagyobb szükségét érzem egy szilikonos telefonhátlapnak, amit talán ki lehetne dekorálni, hogy egyedibb legyen, és stílusosabb. Erre számtalan variációt ki lehet találni, ezért ez az a D.I.Y. projekt, ami mindenkinek megy, mivel NEM lehet rosszul csinálni.
A másik
,,nagyszabású'' ötletem pedig a bögredekorálás, ami szintén egy elronthatatlan dolog. Nem kell hozzá egyéb, csak egy bögre, és egy porcelánfilc, amit bármelyik Hobbyboltban be lehet szerezni (749 Ft/db). Én egy bajszosat szeretnék készíteni... vagy valamilyen feliratosat...
Remélem segített ez a posztom, és senki nem fogja unatkozva eltölteni a holnapi napot!